álláshirdetés

Amit semmiképp ne felejtsünk el, ha hirdetést adunk fel

Ha álláshirdetést adunk fel, fontos, hogy annak a kötelező elemei meglegyenek. Nyilván fontos, hogy a meghirdetett állás esetében közöljük a munka megnevezését, a jelentkezés feltételeit, az elvárt képesítéseket és készségeket. De ugyanilyen fontos, hogy pontosan leírjuk, hogy hogyan, milyen módon és meddig tudnak jelentkezni az álláskeresők a hirdetésre.

A Lépés Magazin oldalon ingyenes a hirdetés feladása, így ha állást, munkát hirdetünk, akkor itt érdemes megtenni ezt. Napról napra egyre több látogatót vonz ez a weboldal, köszönhetően a folyamatosan frissülő, érdekes és szórakoztató tartalomnak. És itt jelen vannak azok a látogatók is, akik épp állást keresnek.

A jelentkezés módja és határideje

A saját és a jelentkezők dolgát is megkönnyítjük azzal, ha pontosan leírjuk, hogy hogy lehet jelentkezni az állásra. Ezt sokan elfelejtik, a végeredmény pedig akár kaotikus helyzeteket is szülhet. A lényeg, hogy írjuk le pontosan, hogy mit kell tennie a jelöltnek, miután befejezte az álláshirdetés olvasását és úgy döntött, hogy jelentkezik a hirdetésre. Tehát a határidő nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy mit kell tartalmaznia a pályázati anyagnak és hogy azt milyen módon kell eljuttatni a vállalathoz. Levélben, e-mailben, egy, a honlapon külön erre a célra kialakított felületen keresztül? A saját helyzetünket könnyítjük meg ezzel, különösen nagyszámú jelentkezők esetén fontos az, hogy könnyen és gördülékenyen menjen a toborzásnak már ez az első lépése is.

Ahhoz pedig, hogy releváns jelentkezőket vonzzon a hirdetésünk, a követelmények megadása is legyen egyértelmű. Tehát pontosan fogalmazzuk meg, hogy mit várunk el a jelentkezőtől, mi az, ami előnyt jelent és azt is, hogy mit kínálunk mi. Apró, de hatékony tipp: ha a hirdetésben előrébb kap helyet, hogy mit kínál a cég, hogy milyen előnyökkel jár a munka, akkor többen fognak jelentkezni a hirdetésre, mintha a követelmények felsorolásával kezdenénk. Az állás címének megadásakor pedig legyünk világosak és egyértelműek, kerüljük az elvont megfogalmazásokat.

Lépés Magazin