A használt telefonok piacán ma is az iPhone az egyik legkeresettebb márka, amit elsősorban a megbízható, hosszútávon is stabil teljesítményt kínáló konstrukció indokol. A verseny azonban nagy és az új szériák is rendszeresen érkeznek így kérdés, hogy idén mi éri meg használtan.
Mit mutat a használt piac?
A használt telefonok piaca talán sosem öltött olyan méreteket, mint napjainkban. Ezzel persze nincs semmi probléma, hiszen a fenntarthatóság egyik alappillére az, ha egy más által már nem használt eszköz életciklusa tovább tart egy új felhasználó birtokában. A vásárlási opciók mellett pedig természetesen a kínálat is óriási.
A használt készülékvásárlás egyik legnagyobb előnye, hogy akár nem túl régi készülékeket is az újhoz képest töredék áron szerezhetünk be. Ennek legfőbb oka az, hogy az új szériák lényegében évről-évre, menetrendszerűen érkeznek, egy elég széles réteg pedig már csupán presztizsből is mindig beszerzi a legfrissebb modellt. Ennek megfelelően a piacon például rengeteg használt iPhone elérhető jelenleg is, az irántuk mutatott kereslet pedig óriási, aminek természetesen megvan a maga oka.
Egy időtálló konstrukció
Ami a felszínen az iOS és Android örökös csatájának tűnik az a piacon belül igazából úgy fest, hogy: iPhone vs minden más gyártó. Az persze tagadhatatlan, hogy az egykor utolérhetetlenül forradalminak mutatkozó Apple mellé mostanra sikeresen felzárkózott a konkurencia sőt, a műszaki specifikációk terén már nem egy készülék meg is veri az iPhone-okat. A kulcs azonban nem is ebben keresendő, hiszen ez esetben nem beszélhetnénk ilyen mértékű használt iPhone népszerűségről sem.
A fő indok sokkal inkább az Apple készülékek megbízhatósága, hosszútávon is strapabíró konstrukciója illetve az a tény, hogy a gyártó több generációra visszamenőleg támogatást biztosít ezekhez, így hardver és szoftver szempontjából is probléma nélkül használható eszközöket szerezhetünk be a használt piacról is. Nem mindegy persze, hogy mit és honnan vásárolunk. Az iSamurai használt iPhone kínálata ugyanakkor jó kiindulópont lehet.
Mit és honnan vásároljunk?
A kérdés elsőre felére úgy adhatunk adekvát választ, hogy azt vizsgáljuk meg, az Apple mely generációval bezárólag biztosít gyártói támogatást. Ez jelenleg az iPhone 11 illetve az attól későbbi szériákra igaz. A 11-es széria pedig már 7. éve van a piacon, ami önmagában is jól mutatja, mennyire is tervezhetünk hosszútávra egy iPhone esetén. Jó vagy rossz döntés persze nincs, hiszen elsősorban a saját igényeink és pénztárcánk határozza meg, hogy melyik szériát választjuk.
A használt iPhone forrását illetően is érdemes figyelni, hiszen manapság már mindenki közzétehet hirdetést az online felületeken, emiatt pedig rengeteg visszaélés, dezinformáció lát napvilágot a másodlagos piacokon is. A hirdetések többsége persze megbízható és mi magunk is meggyőződhetünk a vásárlás előtt a felkínált készülék állapotáról. Mégis, a legbiztosabb továbbra is az, ha olyan helyet választunk, ahol valóban szakértők dolgoznak, mint például az iSamurai csapata.
